2016. jún 09.

Ha levendula, akkor Tihany, ha Tihany, akkor barackvirág!

írta: Vizsuart
Ha levendula, akkor Tihany, ha Tihany, akkor barackvirág!

Ha asszociációkban kezdünk el gondolkodni, akkor nyilván vannak számunkra egyértelmű társítások, mint a fű zöld, vagy az ég kék ... s ilyen lehet még a levendula és Tihany kapcsolata is. Az pedig szinte biztosra vehető, hogy a jövőben Tihanyról sokunknak már a barackvirág is eszünkbe fog jutni, köszönhető Rékának és Imrének, akik 1 évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy a meglévő apartmanjuk szolgáltatásait kibővítik azzal, hogy 8 új szoba kialakításába vágnak, amelynek a belső tervezését rám bízták.

Már első találkozásunkkor egyértelmű elvárás volt, hogy a kialakítandó hangulatot a romantikus, némi vintage és a provance-i stílus jegyeivel kell meghatározni, a csavart és a fejtörést "csak" az okozta, hogy mindezt négy különböző megjelenésben kellett kialakítani. Ennek megfelelően került kialakításra a tetőtérben két finom, légies, nászutas lakosztály, Love Story apartman néven, ami szinte megkoronázhatja egy ifjú pár mézes heteit. További két apartman témájának a vizet választottuk, azok pedig, akik a levendulát keresik tihanyi tartózkodásukkor, itt sem kell csalódniuk, mert újabb két szoba témájának találtuk meg a levendulát. Végül a Barackvirág Apartmanház nevéhez hűen pedig további két szobát a barack színében terveztünk megvalósítani. A tervezés végére még a recepció és a közös étkező rész kialakítása maradt, ami hangulatában hűen tükrözi ezt a vegyes hangulatot. A szobákba betekinteni lehetőségünk van e bejegyzés kapcsán is, de külön öröm, hogy azok finom hangulatában június 9.-től el is merülhetünk akár, ha bejelentkezünk az apartmanba, amit, gondolom, a közelgő Levendula Fesztivál kapcsán ezt jó néhányan meg is tesszük!

 Love Story Szoba 1

img_7233.jpg

img_7220.jpg

 

img_7225.jpg

img_7229.jpg

img_7232.jpg

 img_7203.jpg

img_7205.jpg

 Love Story Szoba 2 

img_7298.jpg

img_7280.jpg

img_7285.jpg

img_7286.jpg

img_7264.jpg

img_7257.jpgimg_7290.jpg

 Vízpart Apartman 

img_7343.jpg

img_7355.jpg

 

img_7359.jpg

img_7373.jpg

 Levendula Stúdió

img_7312.jpg

img_7307.jpg

img_7317.jpg

 img_7329.jpg

img_7331.jpg

img_7335.jpg

 Barackvirág Stúdió

img_7394.jpg

img_7398.jpg

img_7419.jpg

img_7422.jpg

img_7427.jpg

img_7429.jpg

img_7430.jpg

img_7431.jpg

 Recepció - Étkező 

img_7434.jpg

img_7437.jpg

img_7443.jpg

img_7445.jpg

img_7447.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a VIZSUart Facebook közösségéhez ITT, ahol ne felejtsd el a Tetszik gomb legördülő menüjéből az Értesítéseket kérek fület beállítani, hogy a legfrissebb tartalmak is eljuthassanak Hozzád.

Képekért köszönet Barackvirág Apartmanháznak és Jurassza Zsófinak jár!

Szólj hozzá

vintage tervezés lakberendezés apartman lakberendező romantikus stílus vizsuart Vinkovics Zsuzsa provance-i stílus aktuális munkáim