2017. nov 16.

Pincétől a padlásig

írta: Vizsuart
Pincétől a padlásig

Álomotthonunk megvalósítása - legyen szó költözésről, vagy a meglévő lakásunk teljes átalakításáról - mindig egy új élet lehetőségét is magában hordozza. Ehhez azonban nemcsak a funkciók kialakítását kell végig gondolnunk, hanem már sokkal inkább egy alapos önismeretre, változásainkra, vágyainkra is összpontosítanunk kell(ene). Ezek tükrében tudjuk otthonunk helyiségeit is személyiségünknek megfelelően kialakítani, mert mint, ahogy test és lélek kéz a kézben járnak, otthonunk helyiségei is komoly hatással vannak lelkünkre, mindennapjainkra. Optimális esetben energetizálnak, ellenkező esetben azonban taszítanak, s idegennek érezhetjük magunkat saját otthonunkban. Ahhoz tehát, hogy lelkünk feltöltődhessen a mindennapokban, nem árt, ha az önismeret mellett, a pincétől a padlásig, a fontosabb helyiségek üzeneteit is tudatosítjuk magunkban.

Sok helyen tapasztalom, hogy előszobáinkat szinte megöli a tárolás, a pakolás kényszere. Pedig, ahogy a szem a lélek tükre, úgy előszobáink is az egész otthonunk előképe, amely rengeteg érzést, információt közvetít, s itt dől el, hogy beljebb kerülésünket a vonzás, vagy csak a kényszer okozza.

eloszoba3.jpgeloszoba1_2.jpg

eloszoba1_1.jpg

eloszoba2_1.jpg

eloszoba4.jpg

A konyha és étkező szinte a szíve az otthonunknak, ahova jó összeülni a nap végén, vagy akár napunk elején. Megjelenik benne a személyes terület, ha a főzésre gondolunk, s a közösségi tér is, ha a nagy családi és társas együttlétek jutnak eszünkbe. Olyan térre vágyunk ezért, ahol kényelmes a főzés, s ahova jó odaülni a mindennapok sűrűjében.

img_0368.jpg

etkezo2.jpg

konyha1.jpg

konyha2_1.jpg

etkezo1.jpg

_mg_4207_1.jpg

konyha3.jpg

konyha4.jpgManapság a nappalik szinte összenőnek a konyhákkal és az étkezőkkel, annyiban azonban több és más, hogy amíg a főzés-étkezés aktív időtöltés, addig a nappaliban már megjelenik a pihenés, az ellazulás, a kikapcsolódás szerepe is.

nappali3.jpg

_mg_4223_5.jpg

nappali1.jpg

img_7536.jpg

img_1724_1.jpgA hálószobák üzenete talán a legegyértelműbb, a feltöltődést, az ellazulást, a teljes intimitást szolgálja, amelyben optimális, ha a pihenésünk garantált, s ha hívogat a hétköznapok végén.

img_1755.jpg

haoszoba1.jpg

haloszoba2.jpg

haloszoba2_1.jpg

haloszoba5.jpg

haloszoba4.jpg

haloszoba3.jpgA fürdőszobák is az ellazulásunkat kell, hogy szolgálják, de nagyban segít a mindennapok felfrissülésében, elindulásában is, ezért érdemes az oldottságra és a praktikusságra helyezni a hangsúlyt.

_mg_7895.jpg

furdoszoba2_1.jpg

furdoszoab1.jpg

furdoszoba4.jpg

furdoszoba3.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a VIZSUart Facebook oldalához ITT!

Szólj hozzá

lélek tervezés önismeret lakberendezés vizsuart Vinkovics Zsuzsa