2014. már 07.

Ma történt: 138 éve, hogy Graham Bell szabadalmat kapott a telefonra

írta: Vizsuart
Ma történt: 138 éve, hogy Graham Bell szabadalmat kapott a telefonra

 Közismert, hogy számos világra szóló találmány nem úgy születik, hogy egyetlen ember fejéből pattan ki az "isteni szikra'", Bell rengeteg találmányon dolgozott, nagyon sok tapasztalatot szerzett, így jutott el a telefonhoz.
A telefont ugyan igen nagy érdeklődéssel fogadták, azonban az Egyesült Nyugati Távíró Társaság elállt e találmány megvásárlásától, ezért anyagilag Bellnek kellett találmányát szabadalmaztatni, ami költséges és időigényeges vállalkozás volt. S a szabadalmaztatás után sem egyenes az út, a távírdáknak nyilván konkurenciát jelentett, így saját vállalkozás révén kellett befuttatnia találmányát. Majd felmerült, hogy akár többen is közel állhattak a telefon feltalálásához. Egy 1863-as szerkezet, mely alkotójától, a német Philipp Reis fizikus és feltalálótól a „Telephon” nevet kapta, képes volt átadni és fogadni a „jó minőségű” beszédet ...
Graham Bell 1922. augusztus 2-án halt meg, tiszteletére az USAban azon a napon minden telefonszolgáltatás megállt egy percre az Ő tiszteletére!
Graham Bell és a telefon
Ha tetszett a bejegyzésem, légy rendszeres olvasóm és tarts velem a facebookon - www.facebook.com/vizsuart -, valamint a honlapomon is - www.vizsuart.hu.

forrás: www.ezenanapon.hu, www.wikipedia.org, www.pinterest.com
Szólj hozzá

telefon inspiráció lakberendezés mai napon vizsuart Vinkovics Zsuzsa Graham Bell