2014. ápr 28.

Aktuális munkám: egy kis örökbefogadott majdani birodalma

írta: Vizsuart
Aktuális munkám: egy kis örökbefogadott majdani birodalma

 Legutóbbi megkeresésem alkalmával egy kicsi hálószoba babaszobává történő átalakítására kellett ötletet adnom.
Hangulatát tekintve a természetes, finom közeg megteremtésére törekedtünk a megbízómmal. Kerültük a stíluskavalkádot, az erős karaktereket. A leheletnyi vidéki atmoszféra becsempészését kívántuk, ezért antikolt padlót, natúr textúrákat, antik bútordarabot is választottunk.
A követendő színek tekintetében annyi nehézséggel kellett szembenéznünk, hogy a baba neme jelen pillanatban nem ismert. Ennek ismeretében a színkoncepcióban is kerültük a harsány, jellegzetes árnyalatokat, maradtunk a fehérnél, ami még mindig egyik legbiztosabb módja annak, hogy egy szobát világossá és "tisztává" tegyünk. Ezt a légiességet a homokbarna és/vagy a világosszürke természetességével egészítettük ki.
Az erősebb színek felé is vonzódtunk, ezért a textíliákkal és egyéb kisebb kiegészítőkkel behozzuk a térbe ezeket is, amiket akár az utolsó pillanatban - a baba megszületésekor - is be lehet szerezni, és már a baba neme szerint kiválasztani. A kicsi szoba alapszínei szépen színezhetőek, mind a két koncepciónak finom hátteréül tudnak szolgálni.
A tervekről - színterv, kollázs és bútorterv - itt nyerhetsz betekintést, az elkészült szobácskáról pedig reméljük hamarosan!

Ha Marci érkezik ...


Ha Molly érkezik ...


www.vizsuart.hu
VIZSUart kollázs


VIZSUart bútorterv

 Ha tetszett a bejegyzésem légy rendszeres olvasóm és tarts velem a facebookon - www.facebook.com/vizsuart - és a honlapomon - www.vizsuart.hu - is.

 
Szólj hozzá

lakberendezés színterv vizsuart Vinkovics Zsuzsa lakberendezési terv hangulatterv Aktuális munkáim