2014. ápr 29.

Ma történt: 34 éve halt meg Alfred Hitchcock

írta: Vizsuart
Ma történt: 34 éve halt meg Alfred Hitchcock

Ezen a napon, 81 éves korában halt meg Alfred Hitchcock. Holttestét elhamvasztották. Utolsó filmjét betegsége miatt már nem tudta elkészíteni. Pályafutása töretlen és egyedülálló a filmművészet történelmében.
Alfred Hitchcock
Nevéhez nagyívű filmalkotások, feszültségteremtő eszközök és új technikák fűződnek.
Első remekművében, A titokzatos lakóban későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető, a filmben például üvegpadlót használt, így az alsó lakásból filmezhette a színész lépéseit.
Szintén Hitchcock jellegzetesség - amelyet már számos rendező követett -, hogy szinte minden filmjében egy-egy kisebb szerep erejéig feltűnik.
Feszültségteremtésének egyik eszköze volt az, hogy a néző számára felfedi a feszültség forrását, míg a film főhőse számára ez ismeretlen. Konkrétabb példával élve a néző tudja, hogy bomba van az asztal alatt, de a főhős ezt nem tudván nyugodtan üldögél mellette.
Az 1950-es és 1960-as évek elején készített művei a legismertebbek és a legjobb filmjei. Többek között a Hátsó ablak, a Szédülés, a Psycho, a Madarak klasszikus filmekké váltak. A Psycho híres zuhanyjelenetét 7 napon keresztül forgatták és 70 különböző kameraállást alkalmaztak.
Alfred Hitchcock minden idők egyik legnagyobb rendezője, a hátborzongató filmek királya.
Psycho híres zuhanyjelenete


Madarak részlete
 
Ha tetszett a bejegyzésem, légy rendszeres olvasóm és tarts velem a facebookon - www.facebook.com/vizsuart - is.
 
 
forrás: www.wikipedia.org, www.ezenanapon.hu
 
Szólj hozzá

lakberendezés Alfred Hitchcock Psycho Madarak mai napon vizsuart Vinkovics Zsuzsa ma történt