2014. nov 25.

Gyereksarok: babaszoba I.

írta: Vizsuart
Gyereksarok: babaszoba I.

 Azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy egy gyerekszobába sok bútort, sok játékot, sok kacatot és sok funkciót, no meg még egy gyereket is egybe kell zsúfolnunk. És, hogy ez mekkora szervezést, átgondolást igényel, azt sokszor csak akkor vesszük észre, amikor már benne vagyunk mindennek a sűrűjében. Aztán szomorúan tapasztaljuk, hogy a valóság valahogy sose emlékeztet a fejben megálmodott, vagy a katalógusban látott hangulathoz.
Ahhoz, hogy ez Nálad ne történhessen meg, kezdj el most változtatni! Három gyermek anyukájaként én is a folyamatos változtatás híve vagyok, nem is tehetek másképp, mert az új igényekhez újra és újra alkalmazkodni kell.
Friss kismamaként nem kell feltétlen a leendő bútorokon törni a fejed! Hidd el, a kisbabának az anyán és az apán kívül még sok másra nincs szüksége. Amit feltétlen be kell szerezned: egy kiságy, egy kis komód és egy pelenkázó (e két utóbbi lehet egy bútor)! Viszont, a szoba hangulatát most kell megalapoznod! Nem feltétlen fogsz fél évente, évente új háttérben, új atmoszférában gondolkodni!


1.)
Választhatsz pasztel hatást! A hagyományos rózsaszínek, kékek és sárgák, melyekkel oly gyakran találkozunk gyerekszobákban sokak számára mára már fárasztóvá vált, mást szeretnének. Azok akik így éreznek ezen színek helyett egy nyugalmat sugárzó, halványszürke, az örökzöld fehér, vagy a homokbarna árnyalatából kialakított színösszeállítást is választhatnak, amelyet finom fagyiszínekkel tehetnek oldottabbá.

A nyugalmat árasztó szürkével is egyedi hangulatot lehet teremteni akár babaszobában is.

A semleges háttér szépen kiemeli a fagyi színű kiegészítőket.

A barna homokra emlékeztető tónusa melegséggel lengheti be babánk szobáját.

A fehér szín remek háttérként operál egy babaszobában is.

2.)
De ki állítja, hogy a babaszobákat csak és kizárólag lágy, finomka színekkel lehet megvalósítani? Merész színekkel is rendkívül vonzóvá tehetünk egy gyerekszobát, amely vagy egy egész falon, vagy hangsúlyos kiegészítőkben egyaránt megjelenhet. A meleg színek, merész minták és ezek feltűnő együttese barátságos, vidám hangulatot tudnak árasztani.

Ez a merész minta szinte behúz minket ebbe a babaszobába.

Egy élénk szín, és máris élénk, vidám hangulatot alkottunk babánk köré.

A vibráló színektől sem kell megijedni, babánk is szeretni fogja.

Amikor kiegészítőink tobzódnak a vidám színekben ....


Bármilyen irány mellett is döntesz, ne felejtsd el ezt előre megtervezni, majd a tervezés mentén előre haladni!

Képek forrása: www.pinterest.com

Szólj hozzá

gyerek baba lakberendezés gyerekszoba babaszoba gyereksarok vizsuart Vinkovics Zsuzsa