2015. dec 17.

Szellősen 45 nm-en is!

írta: Vizsuart
Szellősen 45 nm-en is!

Nem minden otthon szól feltétlen a nagy terekről és a levegősségről, de stílusérzékenységünkről, egyedi otthonunkról ilyenkor sem kell lemondanunk, csak néhány alapszabályt - már a tervezéskor - érdemes betartanunk! Így tett Viki (38) és Peti (37) is, amikor a cca. 45 nm-es, tetőtéri lakásuk tereit terveztük és próbáltunk legalább optikailag növelni otthonuk adottságain.

Ennek talán egyik legegyszerűbb módja, ha otthonunk uralkodó színének a fehéret választjuk, amivel a helyiségekből tágas, üde teret teremthetünk. Vikiék attól való félelmüket, hogy unalmassá válhat a tér a sok fehértől azzal oldottuk, hogy egyrészt a textúrákkal variáltunk, s így lett a tégla nyers felülete fehér, valamint a padlójé kopottasabb, melegebb árnyalatú. Másrészről pedig a zöldnek egy olyan mély tónusánál horgonyoztunk le, hogy egy-egy koncentrált felületen magához ragadja a látványt. A fürdőszobában megtörtük a fehér egyeduralmát és a férfiasabb szürkében egyeztünk meg, miután változtatva az eredeti terveken, közvetetten beengedtük a természetes fényt is. Ehhez az alaphoz már a kiegészítőkben való tobzódásban, a bútorozottságot tekintve pedig az alacsony megjelenésben maradtunk! Ezek után pedig még mindig maradt Vikiéknek elegendő helyük arra, hogy egy-egy karakteres darabbal a személyiségükből is hozzá tegyenek az egész miliőhöz, amit most néhány kép erejéig meg is nézhetünk!_mg_4223.jpg
_mg_4216.jpg

_mg_4252.jpg

_mg_4269.jpg

_mg_4229.jpg

_mg_4232.jpg
_mg_4251.jpg

_mg_4203_1.jpg

_mg_4212.jpg

_mg_4207.jpg

_mg_4220.jpg

_mg_4183.jpg

_mg_4190.jpg

_mg_4192.jpg

_mg_4196.jpg

_mg_4200.jpg

_mg_4238.jpg

_mg_4243_1.jpg

_mg_4246.jpg

_mg_4248.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a VIZSUart facebook oldalához ITT, ahol ne felejtsd el a Tetszik gomb legördülő menüjéből az Értesítéseket kérek fület beállítani, hogy a legfrissebb tartalmak is eljuthassanak Hozzád, és ha érdekel a lakberendezés jelentkezz a Lakásból OTTHON kezdő lakberendezési tanfolyamra ITT!

Szólj hozzá

tervezés lakberendezés lakberendező vizsuart Vinkovics Zsuzsa lakberendezési workshop lakberendezési ajándékutalvány Aktuális munkáim levegősen Lakásból OTTHON