Ha szeptember, akkor gyerekszoba
Talán a szeptemberi becsöngetés nemcsak gyermekeinknek, hanem mindannyiunknak is szól. S ugyan az iskolapadba jellemzően már csak ők ülnek vissza, de az órarendjük az egész család számára hoz újra feszességet, tervezgetést, rendet, s újdonságot. A füzetek kiválasztása, az új könyvek bekötése, a ceruzák elrendezése mintha egy nagy szertartás részei lennének, amelyhez sokunk még a gyerekszobák átalakítását is hozzáteszik. Az remélem ismert, hogy minden kivitelezést hosszas tervezés kell, hogy megelőzze, ami a gyerekszobák esetében sem lehet másképp. Sőt! Ha belegondolunk, hogy csemetéink a születésüktől a házból való kirepülésig milyen fejlődésen, változásokon mennek keresztül, akkor talán jobban megértjük, hogy szobáik kialakítása miért oly időigényes.
A gyerekszobák tervezését ajánlott mindig úgy kezdeni, hogy megpróbáljuk a gyermekeink szemével látni a világot, s érezni azt, ahogy ő teszi. Így lesz a tervlapon az egyik lányszoba visszafogott, míg a másik lendületes, s az egyik fiúszobánk pasztell, míg a másik harsány. Megijedni felesleges, mert ahogy mi felnőttek különbözünk, úgy akár saját gyermekeink is eltérhetnek egymástól. Nekünk "csak" az álmaikra kell koncentrálnunk, s a mérleget egyensúlyban tartanunk, hogy a lendületes ne váljon vibrálóvá, a pasztell pedig unalmassá.
Ha már tudjuk, hogy gyermekeinknek milyen atmoszférát teremtenénk, érdemes, a helyiség konkrét tervezgetésébe, számolgatásba fognunk! Ahol nagy az alapterület, gondolnánk dőzsölhetünk, de sok esetben a végeredmény vagy kong, vagy túlzsúfolttá válik, mivel a családi ágyneműknek is itt találtunk helyet. Ahol kisebb szobácskákat kell személyre szabnunk, eleve feladjuk, s szinte csak az asztal-ágy-szekrény kombinációra fókuszálunk, kihagyva azt a kis szabad teret, ami még megadatott. Jó hír pedig, hogy hosszas gondolkodás, érlelés után mindig megszületik a megoldás, s végül hol egy hintával dobjuk fel a túl nagy szobát, vagy hol egy magasított szekrényágyra lelünk, teret hagyva a kisebb szobákban is.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a VIZSUart facebook közösségéhez ITT, hogy a legfrissebb tartalmak is eljussanak Hozzád!
Még több gyerekszoba hamarosan!