2014. jan 02.

Celebketrec: Amilyen a hamptoni gazda, olyan a háza is!

írta: Vizsuart
Celebketrec: Amilyen a hamptoni gazda, olyan a háza is!

Chris Martinnal közös hamptoni ház.
   A mindig természetesnek ható, apai ágról zsidó, anyai ágról pedig holland gyökerekkel rendelkező Gwyneth Paltrow - számomra - a Hetedik című filmmel debütált, amiben finoman formálta meg a fiatal nyomozó fiatal feleségét. Aztán jó ideig csak Brad Pitt menyasszonyaként, kicsit háttérbe húzódva emlegethettük. Az Oscar-díj átadáson viszont már gyermeki rácsodálkozással, nekem kicsit túljátszva szerepét vette át a Szerelmes Shakespeareben nyújtott alakításáért az arany szobrocskát. Majd jött a Nő kétszer című filmje, amivel nálam akkor ugyan célt ért, de ez nem feltétlen tart azóta és nem állandóan. Szimpatikusak pozitív választásai, depresszióról tett vallomásai, őszintesége, gasztroőrülete, sebezhetősége, húsvérsége, ugyanakkor idegen tőlem kényszeredettnek tűnő maximalizmusa, sterilsége.
És a férjével, a Coldplay-es Chris Martinnal közös hamptoni otthona az Ő esetében is olyan, mint a gazdája. Természetes, visszafogott, elegáns, finom, időnként azonban steril, túl steril. Nem gondolja túl a tereket, a maga egyszerűségében teremt nagyszerűt, akár még a sajátunkénak is érezhetjük! A pasztell barack és a rózsaszín között lebegtet minket, finoman szőve ezzel a nőiességet ebbe, az inkább lánylakásnak nevezhető otthonba.
Meglepő, hogy szinte minden helyiség padlószőnyeggel lett felöltöztetve, gondolom a drágább fajtából, ami ezáltal is emeli környezete otthonosságát.
Cukorka színek - barack és málna - dominálnak
A pasztell hangulat uralkodik ebben az enteriőrben is
 A pasztell cukorka színek az étkező hangulatát is meghatározzák. A barack és a baba rózsaszín váltakozva vonulnak végig ebben a helyiségben is. A cseresznye fa virágzását idéző függeszték pedig szinte megkoronázza és ezáltal keretbe is foglalja az adott helyiséget.
A fagyi színek az étkezőben csúcsosodnak ki

Ez az egyszerű nemesség vonul végig a ház többi részén is. A szürke tapéta, a tükröződő Tom Dixon lámpák és a fehér lépcső világosabbá teszi a lépcsőházat, e tér karakterét pedig a korlát feketesége adja. Talán, ez a ház legférfiasabb pontja.
A lépcsőház lett talán a ház legférfiasabb pontja



Ez a megtestesült elegancia a hálószobába érve is folytatódik. Nincsenek benne harsány színek, gazdagon díszített elemek, csak finom árnyalatok és a rengeteg fehér.

A megtestesült elegancia a hálószobában ...

... és a fürdőben.
A ház egyetlen élénk pontja Apple lányszobája, ahol az élénkség sem tolakodó. Jó, hogy egy ilyen vibráló, pink szín mellett a falaknak halvány árnyalatot adtak.
A ház egyetlen élénk pontja: Apple szobája.

Ha ízlésünk ennyire a nőies irányba vonz minket, akkor nem nyúlunk mellé, ha a selyemcukorkák megkapó színeivel próbálkozunk, amik a semleges háttérből szinte kiválnak. A kérdés már csak az, hogy ezt párunk hogyan viseli?!







Ha tetszett a bejegyzésem, légy rendszeres olvasóm és tarts velem a facebookon - www.facebook.com/vizsuart - is.


képek forrása: www.topcelebrityhomes.com
Szólj hozzá

celeb elegáns nőies pasztell vizsuart Vinkovics Zsuzsa Celebketrec sztárlakás lánylakás