2018. feb 22.

Az előszobák három pecsétes titkai

írta: Vizsuart
Az előszobák három pecsétes titkai

Otthonunknak vannak olyan helyiségei, amelyeknek jelentőségét sok esetben nem vesszük figyelembe, s csak a költözés után kezdjük el törni fejünket a megoldáson. Sajnos, ilyen mellékes szálon futnak előszobáink is, legyintünk rájuk, s egy gardróbszekrénnyel igyekszünk elintézni otthonunk ezen pontjait. Aztán, ahogy telnek a napok, majd a hónapok, általában a téli szezon az, ami felszínre hozza az itt elkövetett összes hibát. Gyors megoldásokban gondolkodunk, kompromisszumterhelt átalakításokon, aztán ezek a tervek az évszakváltással és a csökkenő ruházattal együtt a szekrény mélyére kerülnek. Az előszobák jelentősége pedig nemcsak funkcionalitásának köszönhető, hanem képet ad egész otthonunkról, kényelme pedig segíti hazaérkezésünket, vagy épp távozásunkat, amelyet érdemes lenne már a tervezés szakaszában végiggondolnunk, s három alapszabályt betartanunk.

1.) Egyszerűen kell egy komód!

Otthonunkba belépve az első mozdulatunk (ha a villanygyújtást nem számoljuk), a kezünkben lévő apróságok lepakolása, amelyet egy előszobai komóddal tudunk a legkönnyebben megoldani. Nyilván, az adott tér függvénye, hogy szekrénykénknek milyen helyigénye lehet, de célszerű fiókos és cipőtárolós kombinációkban gondolkodni, így a fiókok gondosan tudják elnyelni dolgainkat.

4ad112e4d059c4a45117804a234c6507.jpg

d23f70289cc789fc23787aa8e7d6c026.jpg

3ed01fe413412da5377b6e708c2fa590.jpg

fbe04e34ee00220205704fb1048b8e8c.jpg2.) Ülőke

Nem az öregedés, mint inkább a kényelem mondatja velem, hogy ülőkével tervezni előszobába szinte kötelező. Ez a mezítlábas, papucsos időszakban talán fel sem tűnik, de télre fordulva megnehezítjük életünket, ha csizmáinkat, bakancsainkat féllábasan vagyunk kénytelenek magunkra rántani.

eloszoba1_4.jpg

5cdb7363b076881e51b7662d7331a060.jpg

907c612cc1707d82f1378e5b2b7fc95e.jpg

img_0379.jpg

caa4a30480a2ef3a1b77f71ffe8a39d2.jpg

d4d24071be5a4b1425e3f4d6c034e10f.jpg

50bd89a0661088063bbf270383df235a.jpg

_mg_7885_1.jpg3.) Akasztó

Talán sokunk számára megdöbbentő lehet, hogy a kabátakasztót külön tételként sorolom, de bizony néhány helyen a beépített szekrénybe vagyunk kénytelenek ruháinkat beakasztani, amely nemcsak a vendégek olvasatában tűnhet kényelmetlennek, hanem időnként saját életünket is megkönnyíthetjük, ha felsőnket hanyagul a fali akasztóra tesszük!

8ecddd8f67a432dac8fbda5f31eb472a.jpg

bca7d2d0f42d066be0b56b2337e47df2.jpg

img_1784_1.jpg

0b21281e507c5f6365201af35f33d839.jpg

5f0b1ad3490c49109e3e1299289358e1.jpg

d215a94492dbe6f80cf6dad245366f53.jpgHa tetszett a bejegyzés, csatlakozz a VIZSUart Facebook oldalához ITT, ahol a Tetszik gomb kipipálása mellett, a Követés menü Megjelenítés elsőként gombot is érdemes megjelölni, hogy értesülhess a legfrissebb tartalmakról is!

Szólj hozzá

lakberendezés lakberendező előszoba vizsuart