2015. jan 27.

Albérletben is otthon!

írta: Vizsuart
Albérletben is otthon!

 Adódhat úgy az életünk, hogy egy-egy időszakot nem a saját otthonunkban éljük, hanem bérlésre kényszerülünk. Ilyenkor sokunk legyint és nem foglalkozik környezetével, mondván pár év és ennek úgyis hátat fordítunk. Közben azonban arra eszmélünk, hogy otthonunk nem csalogat, a mindennapokban nincs egy pont, ami melegséggel töltene fel és időnk egyre nagyobb részét töltjük házon kívül. Pedig az egyediségről, az otthonosságról az albérletben sem kell lemondanunk, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a falak nagymértékű átalakításáról szó sem lehet.
Mondják, hogy teher alatt nő a pálma, azaz a nehézségek kreativitást szülnek. És ez így lehet akkor is, ha épp albérletben éled életedet, mert hogy a falak festésében, tapétázásában nem gondolkodhatsz, de kellő dekorációs lehetőség még mindig a rendelkezésedre áll, csak a Neked megfelelőt kell megtalálnod! Íme, ezekből néhány!

1.)
Ha a rozettákat most nem a mennyezetre, hanem a falra teszed, máris egyediséget vittél az otthonodba!
Rozettákkal nem csak a mennyezetet, hanem a falat is díszítheted!
2.)
A legklasszikusabb módja otthonod átvarázsolásának, amikor egy-egy jól sikerült családi fotóval dekorálsz! Nagyobb méretben merészebb a hatás is, az óriásposzterek felkasírozva pedig szinte betöltik a teret!
Legklasszikusabb módja otthonod átvarázsolásának, amikor családi fotóval dekorálsz.
3.)
Nosztalgikus atmoszférát teremthetsz, ha porcelán tányérokkal díszíted albérleted falait. 

Nagymamáink elkezdték, mi újjáéleszthetjük a tányér a falon dekorációs módokat.
4.)
Az egyik legelterjedtebb dekorálási mód, ha falmatricákat választasz.
A falmatricák széles választéka áll rendelkezésedre, hogy egyedibbé tedd környezeted.
5.)
Ha vonzódsz a régi hangulatokhoz, de mégse tányérokkal dobnád fel albérleted falait, akkor válaszd a tálcákat! A hatás itt is magával ragadó!
A tányérok helyett még tálcákban is gondolkodhatsz!
6.)
Ha egyedibb dekorációban gondolkodsz, és nagyon színes környezetre vágysz, vedd el gyermeked tolltartóját! Nem is hitted volna, hogy ilyen kincsekre lelhetsz, igaz?!
Színes ceruzáid szinte vonzzák a tekintetet, ha épp nem a tolltartóban gubbasztanak.
7.)
Ugyan ez a megoldás is némi türelmet kíván, de tény, hogy hatásos megoldást szül.

Néhány újságlap, karton és nem kevés türelem kell ilyen egyedi megoldásokhoz! Viszont, megéri!

8.)
Egyre elterjedtebb feliratokkal díszíteni otthonunk falait. Kész betűket fából, plexiből, rézből már számtalan helyen megvásárolhatsz, de akár ezt Te magad is elkészítheted. Csak néhány szögre és fonalra lesz szükséged!
Ha vonzó számodra az, hogy felirattal tedd színesebbé albérleted falait, szögekkel és fonallal ezt könnyen kivitelezheted.

9.)
A régi képkeretek hangulatában is bízhatsz, egyediséggel fogják felruházni az üres falakat.
A régi képkeretek már önmagukban is dekorálhatják falaidat.

10.)
Színes fa dekorokhoz is nyúlhatsz, az eredmény zseniális!
A fadekorokkal is zseniális hatás érhető el.

11.)
Egyszerűség és nagyszerűség jellemzi ezt a dekorációt is, ami dekortapaszok segítségével könnyen és költséghatékonyan kivitelezhető.
A dekortapaszokkal költséghatékony, de roppant hatásos eredmény születik.

Képek forrása: www.pinterest.com
Szólj hozzá

inspiráció lakberendezés diy albérlet falimatrica rozetta fali dekorációk dekortapasz vizsuart Vinkovics Zsuzsa