2017. ápr 08.

Egy lakásfelújítás krónikája

írta: Vizsuart
Egy lakásfelújítás krónikája

Ahogy minden költözés, úgy a meglévő otthonunk teljeskörű átalakítása is egy új élet kezdetét is jelenti, aminek célja, hogy legyen egy hely, ami hazahúz, ami feltölt minket a mindennapokban. Épp úgy számot vetünk ilyenkor magunkkal, stílusunkkal, vágyainkkal, terveinkkel, mint amikor elhagyva régi otthonunkat, egy teljesen újba költözünk. Az kétségtelen, hogy ezt az időszakot a folyamatos döntéshozatal, a feszített tempó, az állandó mérlegelés jellemez, de egy előre kialakított koncepcióval sokat könnyíthetünk helyzetünkön.

Ez az átalakítás a teljesség jegyében telt, szinte a nulláról építettük újjá ezt az otthont, amelynek célja itt is az volt, hogy a tulajdonos személyisége, nőisége maximálisan érvényesüljön úgy, hogy a teret a funkcionalitás figyelembevétele mellett szervezzük át. Így mozgattunk, vagy bontottunk el falakat, s ennek köszönhetően cseréltük meg a konyha és a fürdő funkciót is, amivel nemcsak szellősebb tereket alkothattunk, hanem kaphattunk végre egy kisszobát is, ami eredetileg - aprócska mérete miatt - csak tárolásra volt alkalmas. Az eredetileg egymásból nyíló szobák falát is egy tollvonással bontottuk el, s helyeztük a háló funkciót az épített galériára.  Modernitás és klasszikusság ütköztek, amelyben a csillogó felületek szinte kiemelkednek, mintegy főszerepet ragadva maguknak. Így fér meg egymás mellett a lakkozott, fényes padló a modern, éles bútorokkal, vagy akár a manapság divatos lámpatestek az antikoláson átesett, régi bútorokkal. Ebben a vegyes eklektikában "csak" a stílusok ritmikáit kellett felügyelni, hogy ezek egyensúlyát biztosíthassuk. Az, hogy egy ilyen munka anyagi-, időbeli áldozatokkal jár - s nem kevéssel -, az nem vitás, de azt a felszabadult örömérzést és boldogságot, amit az átadáskor (s még évekkel később is) érezni lehet, talán minden erőfeszítésért kárpótol!img_1728.jpg

17741026_10212703191671576_1824051259_n.jpg

17741162_10212703191631575_319519425_n.jpg

17760248_10212703191711577_2144054113_n.jpg

17757743_10212703191751578_304472611_n.jpg

img_1720.jpg

img_1796.jpg

img_1748.jpg

img_1749.jpg

img_1799.jpg

img_1724.jpg

img_1718.jpg

img_1716.jpg

img_1752.jpg

img_1759.jpg

img_1761.jpg

img_1764.jpg

img_1771.jpg

img_1778.jpg

img_1780.jpg

img_1781.jpg

17670973_10212703191831580_412144195_n.jpg

img_1784.jpg

17741217_10212703191791579_1908460417_n.jpg

img_1786.jpg

17757952_10212703191511572_983396024_n.jpg

img_1787.jpg

img_1793.jpg

img_1794.jpg

img_1705.jpg

img_1707.jpg

eloszoba1.jpg

eloszoba2.jpg

etkezo.jpg

nappali.jpg

furdoszoba.jpg

furdoszoba2.jpg

kisszoba.jpg

konyha.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a VIZSUart Facebook oldalához ITT, ahol a Tetszik gomb kipipálása mellett ne felejtsd el a Követés gombot is kipipálni, hogy a legfrissebb tartalmak is eljuthassanak Hozzád.

A képekért köszönet: Jurassza Zsófia

Szólj hozzá

felújítás átalakítás lakberendezés lakberendező lakásátalakítás vizsuart Vinkovics Zsuzsa Aktuális munkáim